|
 City: Budapest  Instruments: flute |
|
Blog
Talán soha annyi kalandom nem volt hangfelvétellel, mint Ransom Wilson Les Six (1990) című anyagával. Már az is érdekes ahogy hozzá jutotta. Valamikor a kilencvenes évek elején Bodoky Gergely hozta Németországból, vagy New Yorkból - már nem emlékszem. De a lényeg, hogy egy kiárusításon több audió kazettához is hozzá jutott, nagyon olcsón, de az is lehet, hogy ingyen. A kazettákat megosztotta vele, és lemásoltuk egymásnak ( többek között így került hozzám Galway és Debost Telemann duószonáta kazettája is, ami abszolút kuriózum). Köztük volt a Ransom Wilson kazetta is, a Les Six. A francia Hatok-ról va szó, ugye álmunkban is tudjuk ki ők? Francis Poulenc (1899-1963)
Csak a rend kedvéért: Tailleferre a kép bal alsó sarkában látható, a központi nőalak Marcelle Meyer zongoraművésznő. A Les Six típusú lemez egyébként igen kedvelt a fuvolások körében, noha nálunk soha sem készült hasonló anyag - legalábbis nem tudom, hogy a Hungaroton-nál készült-e valaha ilyesmi. A fuvolások alapvetően ugyan úgy közelítik meg ezt a tematikát, már csak azért is,mert vannak megkerülhetetlen darabok, és vannak szerző, akik viszont elég böjtösen mérték a fuvolamuzsikát. Poulenc szonátája és Milhaud szonatinája minden felvételen szerepel, csak úgy mint Louis Durey Szonatinája op.25 (1925) erről a szerzőről mindjárt egy kicsit bővebben is szó lesz. Ez a három mű megkerülhetetlennek látszik, már csak azért is mert Durey nem írt ezen kívül mást (ha eltekintünk a Deux Dialogues-tól). Auric és Honegger esetében már egy kicsit több a mozgáslehetőség, míg Tailleferre fuvolaszempontból kakukktojás, ugyan is ő szinte semmit sem írt fuvolára. Mr. Wilson ezt úgy oldja meg, hogy a hegedűszonátát írta át, amelynek utolsó tételében igen meggyőzően ad virtuóz megoldásokat, noha maga a mű, érzésem szerint minőségileg elmarad a többi kompozíció kvalitásai mögött.
Egészében véve az anyag akkor számomra nagyon különleges volt, és a fuvolázás is nagyon tetszett. Rengeteg ötletet vettem erről a kazettáról, mondhatom, hogy évtizedekig ebből éltem. Itt halottam első alkalommal a Milhaud Szonatinát, aminek később a kottáját is megtaláltam a miskolci zeneműkönyvtárban. Ennek hatására diplomán és a rádióban is játszottam ezt a művet. És itt hallottam elsőként Honegger Románc című igen rövid , de nagyon szép darabját. Kottájához csak jóval később jutottam hozzá. Ugyan így jártam Poulenc Ivon Printemps-nek ajánlott Les chemins d’lamour című dalával, amelyet Mr.Wilson fuvolára adaptált. Ehhez is csak a közelmúltban tudtam hozzá jutni és többször is játszotta. Visszatértve Milhaud-ra van még néhány tétel a felvételsorozatban, amely a Saudades do Brazil zongoradarabsorozatból vett a fuvolművész, és alighanem saját átirata. A átírás megoldása egyébként megegyezik Claude Levy hegedű-zongora verziójával, ezt a kottát megtaláltam nálunk valamelyik kottatárban, és át is írtam belőle tételeket, amelyeket a rádióban is játszottam. ( Egyébként a zongoradarab sorozat két kötetes, és idővel az eredetit is megvettem, hogy lássam az elsődleges forrást ). De, jaj mit tettem!? Én szerencsétlen kölcsön adtam a kazettát (az “eredeti” másolatot, az egyetlent) valakinek, aki aztán persze, naná, hogy nem adta vissza és bottal üthettem a nyomát. Tudom ki az, de nem írom ide a nevét… Persze akkor megfogadtam, hogy soha többet kölcsönbe semmit… Fordulat tavaly ősszel történt az ügyben, amikor is megtaláltam leölthető formában a neten ezt a lemezt. Mondhatom nagy volt az örömöm, és meg is vettem az anyagot. Ebből a több, mint 20 éven átívelő történetből persze sokat profitáltam, azon kívül is, hogy azóta nem adok kölcsön semmit. Ami Ransom Wilson-t illeti kitűnő fuvolás. Nem csak amerikában, de Rampal-nál is tanult, stílusa - számomra legalábbis - nem teljesen amerikai, ezért bátran ajánlom azoknak, akik ismerkednének az észak-amerikai hangütéssel, de idegenkednek tőle. Formálása biztos, izléses, technikája pazar, hangja kissé sötét, (ez a hangszín abban az időben kifejezetten divat volt ). Rampal egyébként közös lemezt is készített Mr. Wilson-al. A fuvolás aktív karmester is, és ő találta meg nemrégiben Poulenc szólódarabját, az igen rövid, Berc de la Ruin-t, amelyet már bemutattam korábban. Mr. Wilson a Powell cég művésze, ő játszik a cég jubileumi cd-jén szintén francia repertoár darabokat. Kitűnő lemez ez is, de sajnos ezzel a felvétellel itt és most nem foglalkozunk.
Louis Durey (1888 – 1979) Most pedig lássuk Durey-et, és ezzel kicsit a repertoár sorozatomra térek át. A kottát ennek a lemeznek a hatására rendeltem meg. Még nem játszottam a művet, de úgy általában is a fuvolások ritkán tűzik műsorra. Gondolom azért, mert bár a darab tipikusan francia fuvolazene, szerzője mégis erősen tartózkodik a virtuóz elemektől. Kissé rejtélyes, ködös hangvételével, - amelyet a szerző aszimmetrikus ütemek használatával ér el - teljesen más hangulatot képvisel, mint általában ennek a korszaknak a repertoárja. Sokkal több benne a hangi elvárás, mint a technikai elem. A mű egészében véve egy magabiztos, ugyan akkor öntörtvényű zeneszerzőt sejtet. Ezt Durey elég különleges életútja is igazolni látszik. Apja üzletember volt, a szerző pedig autodidakta, az 1914 L’Offrande Lyrique című műve az első francia dodekafon zene. Elsőként távozott a Hatok csoportjából, mert összekülönbözött Coucteau-val. Későbbiekben zenekritikát írt és újságírással foglalkozott, és egyre inkább szélsőséges politikai nézeteket vallott. Zenéje ennek nyomán kezdett elsekélyesedni, művészete politikai töltete miatt visszhangtalan maradt. A 60as, 70es években már Ho Chi Minh és Mao verseit zenésítette meg. Fuvolaszonatinája méltán egyik legjelentősebb műve. Itt hallgathatjuk meg - (nem Ransom Wilson előadásában). Emily Beynon Les Six cd-jéről
Emily Beynon-ról eddig nem volt szó - nagy kár… Versenygyőzelmeit nehéz lenne felsorolni. Mielőtt az Royal Concertgebouw Zenekar szólófuvolása lett, a BBC Walse-i Nemzeti Zenekar és a Glyndebourne Touring Opera szólistája volt. Nem elhanyagolható részlet, hogy Royal Academy of Music-on William Bennett tanítványa volt, míg Párizsban Alan Marion irányításával képezte magát. Nem teszek rá kísérletet, hogy felsoroljam milyen műveket írtak neki, illetve születtek az ő felkérése nyomán, mint ahogy azt sem sorolom fel hol koncertezett szólistaként - gyakorlatilag mindenütt. A walse-i születésű fuvolaművésznő Magyarországon soha sem járt, sem szólistai, sem tanári minőségében. Ez annál is különösebb, mivel Európában elő, ma is aktív szólistáról van szó…
D’Album des Six című lemeze gyakorlatilag kapcsolódik a pontosan egy héttel ez előtt bemutatott Ransom Wilson anyaghoz - a két lemezfelvétel között 10 év telt el, Emily Beynon felvétele 2000 áprilisában készült. Szerettem volna bemutatni még egy Les Six tematikájú felvételsorozatot, amely ráadásul online meg is vásárolható. A felvételsorozat abban különbözik az ebben a tematikában készült anyagoktól, hogy itt nem csak a Hatok által írt összes lehetséges fuvola-zongora művet megszólaltatják az előadók, hanem szólózongora muzsikájukból is ízelítőt kapunk. De, hogy a fuvola-zongora összeállításnál maradjuk olyan kuriózum-műveket is hallhatunk, mint Auric Aria-ja, vagy az Imaginées I, amely egy több műből álló sorozat első darabja volt. Ugyan csak különleges lehet a múlt keddi bejegyzésben is említett szerző, Louis Durey darabja, amely 1974ben íródott, tehát a szerző kései műve. Ez pedig a Deux Dialogues, meglepő módon szólófuvolára írt darab, Durey a művet Jacques Le Trocquer-nek ajánlotta. Erről a darabról itt és most hallottam első alkalommal, csak úgy mint Tailleferre Pastorale-járól is. Honegger esetében a Románc, és a Sacha Derek La mauvaise pensée című színpadi művéhez írt, és René Le Roy-nak ajánlott Kecsketánc itt is megkerülhetetlen. Természetesen Poulenc szonátájával, míg Durey és Milhaud szonatinájával képviselteti magát a lemezen. Ez utóbbi - a Louis Fleury és Jean Wiéner által 1923ban bemutatott darab - itt is a műsor záródarabja, míg a Poulenc szonáta a nyitómű.
Az én esetemben ez dupla szerencse is, mert tanítványa voltam. Már régóta készülök egy hosszabb cikkel, írással tanáromról, Elek Tihamérről. A publikáció apropóját halálának 10. évfordulója adta volna, de nem tudhattam, hogy addigra megszűnik, illetve bizonytalanság övezi a Fuvolászó megjelenését. Ez a hajó tehát elment. De végül azt gondoltam, nem kell sem a kerek évforduló, sem az újság ahhoz, hogy Tihiről megemlékezzek, - miért ne tehetném meg ezt bármikor, akár a saját bolgomon? Elek Tihamér Debussy játékát felidéző videofelvétele (1987. VII 4.) Életemben kevés szakmai szerencséje közül az egyik biztosan az volt, hogy Tihinél tanulhattam. Igazi őstehetség volt, aki elképesztően érezte a fúvós hangszerek és a zene legbelső lényegét. Noha Orosházán született ízig-vérig francia fuvolás volt, nem csak hangszeres megszólalásában, de emberi jelenségében is - legalábbis az én szememben. Imádta is tanítani a 20.századi francia fuvolazenét. De meg kell jegyeznem azt is, hogy rendkívül szívesen, kreatívan és igen hatékonyan tanította a modern zenét. Ma már kevesen tudják, de tőle származik néhány Paganini Caprice kettősfogásos átirata, többek között a Vadászat-ot dolgozta fel ilyen módon; soha sem írta le (mondván, hogy ez tulajdonképpen semmiség…), csak megmutatta tanítványainak. Tihi soha, semmilyen körülmények között sem mondott negatív véleményt senkiről. De fuvolázásról (és a fuvolásokról) meglehetősen sarkos véleménye volt, (ez utóbbit csak ritkán hangoztatta, gyakorlatilag úgy kellett belőle szinte kiprovolálni), de játéka egyáltalán nem volt merev, bármikor, bárkihez képes volt alkalmazkodni. Egyéni, de alkalmazkodó is tudott lenni egyszerre. Egészen egyedi látásmódot, és megközelítést köszönhetek neki, nem különben a fuvolaépítés iránt kialakult, máig tartó érdeklődésemet. Olyan titkokat adott át a fuvolával és hangszerész tudásával a tanítványainak, ami - állíthatom - világviszonylatban is egyedül álló. Nála tanultam meg nagyra becsülni a francia fuvolajátékot és fuvolaépítést, tőle hallottam először a Louis Lot nevet - amit ő is csak hangját kissé lehalkítva, szinte mágikus tisztelettel ejtett ki… Tihi életének egy szerencsés időszakában kerültem hozzá tanulni, jó formában volt, tele ötletekkel. Hangszerjavítói és fuvolakészítői munkássága összefonódott az akkor fejlődésnek indult ROSÉ Hangszerüzlettel, amely ma is az Opera mellett, a Hajós utcában található. Az Opera és a Főiskola mellett ez volt igen kedvelt, fő tartózkodási helye. Tihi fuvolázása nem egy megtanult készség volt, hanem egy olyan tudás, ami bármikor előhívható. Egyszer történt, hogy Ibert koncertjét tanultam, éppen zongorás próbán játszotta az első tételt. Tél volt, Tihi próbáról jött, kicsit késett. Amint belépett előkapta a fuvoláját és előjátszotta az első oldat, úgy kihűlt kézzel, kabátban, kotta nélkül. Nem hiszem, hogy sokan vannak azok, akik erre így képesek. Nem csak a hangszeres tudása volt egyedülálló, hanem a zenekari tapasztalata is kivételes volt. A zenekari játékot ő tudta igazán tanítani, szívesen is tette. Nem csak az intonációs hallása volt kitűnő, hanem a hangszínhallása is. Annak ellenére, hogy mérhetetlenül sok értékes dolgot tanultam tőle, tudásának csak a töredékét tudtam magamévá tenni. Sok mindent, amiről beszélt csak később értettem meg. Igazi vizionáló feltaláló volt, az általam ismert egyetlen polihisztor. Órákat lehetett a fuvola lehetséges fejlesztési irányairól beszélgetni vele. A második évben megkörnyékeztem, hogy készítene-e nekem egy fuvolafejet. A dolog eleve kínos volt, mert tudtam nem fog elfogadni pénzt a munkájáért. Soha senkitől sem fogadott el pénzt a munkájáért. Nagyon lelkesítette a dolog, és azt mondta: „Neked normál fejet kell csinálni”. Máig nem tudom ez mit jelentett, de volt szerencsém a fej elkészítésének majdnem minden fázisánál jelen lennem. Tihi úgy dolgozott az ezüst lemezzel, mint aki papírt hajtogat. Úgy láttam a világ legegyszerűbb dolga fuvolafejet készíteni – persze csak neki volt az. Máig ezt a fejet használom, nem egyszerűen tiszteletből, hanem mert nagyon jól működik. A főiskola vége felé tartottunk egy közös koncertet a Liszt Múzeumban, ahol egyik kedvencét Wagner Wesendonk dalait játszotta fuvolán. Ennek a koncertnek meg van valahol a felvétele, be fogom digitalizálni. Egyébként Tihamérnek sok felvétele van – azt hiszem főleg a Rádióban –, de tematikus fuvola-zongora lemezt soha sem készített – kár. Jó lenne egyszer összegyűjteni a felvett anyagot és egyben kiadni. Rendkívüli érték lehetne. Úgy érzem Tihi emléke kezd egy kicsit elhalványulni a fuvolások emlékezetében. Jó lenne, ha a 70. és a 75. évfordulóról a hazai fuvolástársadalom méltó módon megemlékezne, összefogással, egyetértésben, hogy Elek Tihamér emlékét semmi sem homályosíthassa el az idő múlásával. Emberi karakterével messze mindenki előtt járt, lenyűgöző fuvolázása szerénységgel, személyisége ma már ritka, tiszta erkölcsi tartással párosult. Ha már tehetséget nem is, de szerénységet tanulhatott volna tőle a szakma. A Liszt-, Bartók-Pásztory és Doppler-díjas művész 2001-ben, 51 éves korában hunyt el.
4 melléklet: |
||
Január 11én lett volna 65 éves, és már lassan 15 éve nincs közöttünk. Ő Elek Tihamér,
minden idők magyar fuvolázásának legzseniálisabbja. Ha köztünk lenne a
születésnapi koncertjén legalább olyan kitűnően játszana, mint 35 vagy
45 évesen. Hihetetlen, hogy már több fuvolásgeneráció is felnőtt úgy,
hogy őt nem ismerhette személyesen, - és óriási szerencséje volt az én
generációmnak, hogy ismerhette.